A nyár ünnepe

Június 24. – a nyár ünnepe

Noha a nyári napforduló napja június 21-e, mi mégis 24-én tartjuk a nyár ünnepét. Ennek oka a juliánus naptár bevezetése előtti naptár sajátossága és a tényleges naptári évek közti különbség. Régen a nyár csillagászati értelemben vett kezdete korábban valóban június 24-ére esett, de erre ma már az eltolódás miatt három nappal korábban, június 21-én kerül sor.

A világ minden táján megünneplik a nyár kezdetének napját. Mind a pogány, mind a keresztény kultúrkörben jelentős ünnep, noha a keresztény hagyomány június 24-én Keresztelő Szent János, Jézus megkeresztelőjének születésére emlékezik.

Szinte minden kultúrában az a hiedelem élt, hogy a világ a sötétség és a fényesség örök küzdelmének színtere. Ennek a harcnak a győztes pillanata a nyárforduló. Az ünneplők tűzgyújtással a nap melegét és fényét idézték fel, és az ártó szellemeket is távol akarták tartani ilyenkor maguktól.

A keresztény felfogásba is beletartozott a fény és a sötétség küzdelméről szóló tanítás, ezért végül ezt a napot Keresztelő Szent János napjává tette, aki „égő és világító fáklya volt” a hagyomány szerint. A magyar nyelvben Szentivánéj néven rögzült a nyáreleji ünnep, melynek oka, hogy az Iván név a Jánosból alakult át.

Scroll to Top