Erőt, egészséget!

A farsang és a böjt egyik, névadásban ma is igen népszerű határ-szentje Bálint (latin Valens, jelentése „erős, egészséges”). Névünnepe ” gyertyaszentelő „tizenkettedén”, február 14-én volt. Volt – mondom -, mert a szigorú zsinat mint „történelemietlen” szentet, őt is megfosztotta a glóriájától.

Az állítólagos Bálint püspök volt, s egy személyben orvos (ezért volt „egészséges”), akit hitéért 269-ben nyakaztak le. Alakja egybemosódott egy másik Bálintéval, aki ugyancsak szent püspök volt, és kultusza Bajorországban, Tirolban és Ausztriában bontott virágot. A mi Bálintunknak tulajdonított érdemek jó része eredetileg a bajorok Bálintjának glóriáját fényesítette (az ő ünnepét egykor január 7-én ülték).

Mindkét Bálintot lelkibetegség, nyavalyatörés és szédülés esetén hívták segítségül. Az első keresztény íróktól ismerjük az egyház rosszalló véleményét a világi mulatságokban főszerepet játszó táncról, sokat azonban nem tehetett ellene, mert farsangkor a papok is „járták a bolondját”. A középkori embert azonban időről időre egy sajátosan ördögi betegség szállta meg: a táncdüh (táncpestis, tánctéboly), ami különösen a pestisjárányok idején szedte nagy számban áldozatait. A forrásokból kisejlik, hogy a táncban nemcsak feledést kerestek, hanem a pestistől való szabadulást is tőle remélték. Tény azonban, hogy a tömegpszichózis és halálfélelem kiváltotta táncőrületből nem mindenki gyógyult ki, sokan életre szólóan nyavalyatörősek lettek tőle. A tánctéboly ellen Szent Vitust (jún 15.) hívták segítségül, a Bálintoknak viszont a táncot kiváltó lelkibetegség és a következmények: szédülés és nyavalyatörés gyógyítása volt a dolguk, amiből jutott elég kettőjüknek is farsang idején.

A mi Bálintunk napjára azok, akiket a frász tört, életre szóló böjtöt fogadtak, ami nem rótt elviselhetetlen terhet a betegre, mivel február 14-e már gyakran a nagyböjtbe esik. Bálint mégis inkább a farsang szentje. Nyugat-Európában Bálint és a medveember (Valentine und Urson) nem hiányoztatott a karneváli maszkák sorából.

Régi szokás szerint Európa-szerte a farsang a párválasztás ideje (ez a húshagyói vénlánycsúfolódásnak, a húshagyóig el nem kelt lányok csúfolásának az alapja). A hagyomány ezt elsősorban Bálinthoz köti. Már a római Lupercalia is az ifjúság párbaállásának napja volt – Bálint-nap dátum szerint a Lupercalia vigiliájára esik. A francia és a horvát néphit szerint pl. a madarak is ezen a napon tartják menyegzőjüket. Az Angol hagyomány szerint Saint Valentine napjának reggelén az első másnemű személy, akibe az utcára lépő belebotlik, lesz a jövendőbelije, angolul „valentine”-ja. Valentine-nap estéjén babérlevelet dugnak párnájuk alá az angol hajadonok hogy megálmodják, ki lesz a mátkájuk. (Apollón szent növényének, a babérnak levelire régen azért is pályázta, mert úgy hitték, rágcsálásuk szerelmi „ihletet” ébreszt.)”

(Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium)