Május a szerelem hónapja

A szakértők szerint a romantikus szerelem az egyik legerőteljesebb érzelem, amire az ember képes. Az ember arra van programozva, hogy kiválasszon magának egy párt. A kiválasztott pár egyfajta jutalommá válik az illető számára. Az agy jutalom, vagy örömközpontja a túléléshez szükséges egyik legfontosabb agyi terület.

A mítosz szerint Aphrodité, a szerelem és szépség istennője vágyat ébresztett az emberekben, és szerelemmel töltötte el szívüket. Aphrodité az érzéki örömök és a gazdagság jelképe, úgy tartják, hogy lábai előtt kivirágzott a Föld.

A szerelem hihetetlen lélekformáló hatással bír, hiszen ebben az állapotunkban megbomlik a rendszer. A szerelem valóságos káoszt idézhet elő a szervezetünkben. A szívverés felgyorsul, görcsbe rándul a gyomrunk, és olyan érzelmi hullámvasútra kerülünk, ami az egyik pillanatban az extrém boldogság magaslataiba, a következő pillanatban pedig a szorongó kétségbeesés mélységeibe repít. Pszichés funkcióink mozgásba lendülnek, és energiával telítődünk.

Májusban a természetben is az ég és föld násza zajlik, ezért egyaránt érvényre jut a női és férfi minőség. Ez az időszak az egyesülésről és szétválásról szól, ami a fejlődést jelenti.

Kép: Macskássy Izolda – Szerelmes pár

Scroll to Top