„A tavasz egy jel arra, hogy minden változhat, és minden lehetőség a miénk.”
Terri Guillemets
Bár a naptári és meteorológiai tavasz már korábban elkezdődik, a csillagászati tavasz minden év március 20-21-én a tavaszi napéjegyenlőséggel érkezik. Ekkor a nap egyenlő időt tölt el az északi és déli félteke fölött, ez adja „napéjegyenlőség” nevet, de sokszor tavaszpont, tavaszünnep vagy kikelet megnevezést használjuk. Ez az esemény hosszú ideje jelentős ünnep a különböző vallásokban és nagyon sok kultúrában társítanak hozzá spirituális jelentéstartalmakat.
A tavasz jelentése „új” és „friss”, a napéjegyenlőség (equinox) pedig a latin aequus (egyenlő) és nox (éjszaka) szóból származik. Számos spirituális hagyomány és vallás is kapcsolatba hozza a tavaszi napéjegyenlőséget a megújulással, az újjászületéssel és a termékenységgel, hiszen a tavasz kezdete számunkra is lehetőséget ad arra, hogy megújuljunk. Éppen ezért a tavaszi napéjegyenlőség idején sok vallási és spirituális gyakorlat célja, hogy az emberek összekapcsolódjanak a természettel és az élet megújulásával.
Tűzgyújtás
A tűz a megtisztulás, megújulás és újjászületés jelképe, így számos kultúrában fontos szerepet játszik a tavaszi napéjegyenlőség ünneplésében. A tűz lehetőséget nyújt arra, hogy a régi, elnyűtt, esetleg rossz szokásainkat hiedelmeinket elhagyjuk, és mint ahogyan a főnix madár saját hamvaiból születik újjá, úgy számunkra is megnyílik az újjászületés lehetősége.
Sokféle rituálé kapcsolódik a tűzhöz. Tavasszal több olyan szertartást is tartanak a szabad ég alatt, ahol tüzet gyújtanak, hogy abban elégessék régi tárgyaikat, textileket, papírt, hogy így engedjenek el a múltjukból valamit, ami helyébe újat tudnak beengedni.
⋙ Tavaszi napéjegyenlőségi rituálé
Ezt a nem egészen negyedórás rituálét akár otthon is elvégezheted. Miután magad köré gyűjtötted a kellékeket, egy rövid relaxációval könnyebben megláthatod az új irányokat.
Tojásfestés
A tojásfestés hagyománya sok országban él a tavaszi napéjegyenlőség környékén. A tojások, akár a tűz, szintén a megújulás és az újjászületés szimbólumai, így a tojásfestés is remek módja annak, hogy megünnepeljük a tavasz érkezését.
A keresztény kultúrában az első tavaszi ünnep a Húsvét, amelyben a tojásfestés régi hagyomány. A Húsvét Jézus feltámadásának ünnepe, így ez az újjászületés ünnepe. Ugyan a Húsvét mozgó ünnep, de a vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőség utáni időszakra esik, vagyis mindig tavasszal érkezik el hozzánk. A keresztények az ünnepi mise mellett számos hagyományt tartanak ekkor, ide tartozik nemcsak a húsvéti tojásfestés, hanem a sonkafőzés, locsolás és ajándékozás is. Bár a hosszú évek alatt változásokon esett át ez az ünnep, a húsvéti tojás mindig része volt, hiszen ez jelképezi az élet újjászületését és Jézus feltámadását.
Tavaszi megtisztulás
A tavasz nemcsak a megújulás, hanem a megtisztulás időszaka is. Sok ember számára fontos ez szertartás, ami lehet akár egy egyszerű nagytakarítás vagy egy nagyobb, szimbolikus tisztulási folyamat – mint amilyen a böjt – amelyben megszabadulunk azoktól a dolgoktól, amelyek már nem szolgálnak minket, és helyet teremtünk az új dolgoknak és élményeknek. Ez az új lehet egy gondolat, cél, kapcsolat, energiák megújulása, új szokások felvétele.
A megújulás formái
A tavasz számos pozitív hatással járhat a testi és lelki egészségre, hiszen mint az újjászületés időszaka, lehetőséget nyújt a természettel való összekapcsolódásra, kinyílás által a másokra való odafigyelésre, és képe javítani az általános életminőségen.
Friss, egészséges ételek
A tavasz a primőr áruk, a friss egészséges zöldségek, gyümölcsök időszaka, amelyek táplálóak és energiával látják el a testet. Az idényzöldségek és gyümölcsök (pl. spárga, retek, eper) gazdagok antioxidánsokban, vitaminokban és ásványi anyagokban, amelyek feltöltenek minket.
Több lehetőség a szabadban történő mozgásra
Az enyhe tavaszi időjárás lehetővé teszi a természetben való mozgást, ez lehet akár kerékpározás, túrázás vagy más szabadtéri sportolási lehetőség, amelyre ősszel és télen kevesebb lehetőség adódott. Ez a testmozgás pozitív hatással van az egészségre, az immunrendszerre és a hangulatra is.
Alvás minőségének javulása
Mivel a tavaszi időszámítással együtt a napok hosszabbodnak, és az éjszakák rövidülnek, így a mesterséges fény helyett egyre nagyobb mértékben jutunk természetes fényhez. Ma már tudományos kutatások alátámasztják, hogy segíthet javítani az alvásminőséget.
Szociális kapcsolatok ápolása
Míg télen inkább önmagunk felé fordulunk és bekuckózzuk magunkat egy meleg és védett helyre, addig a tavaszi időszak a piknikek, kerti partik, és baráti találkozók időszaka is. Ezek a tevékenységek lehetőséget adnak a szociális kapcsolatok ápolására és javítására, ami az érzelmi és mentális egészségünkhöz is nagyban hozzájárulnak.
Hangulat javulása
A tavasz beálltával egyre világosabb van, így egyre több napfényhez jut a szervezetünk, és az időjárás is kellemesebbé válik. Ez segíthet javítani a hangulatunkat, és csökkenteni a depresszió, valamint az érzelmi stressz kockázatát.
Egyszerűen jobban érezzük magunkat tavasszal!
Használjuk hát ki, hogy új energiákkal töltődhetünk fel, végezzünk kellemes tevékenységeket, igyekezzünk elhagyni régi, rossz szokásainkat, és engedjük meg magunknak a feltöltődést!