Mindenekelőtt védelmet jelentett ősünk számára. Lombkoronája megóvta a Nap hevétől, az esőtől. Ágai, odva rejtekül, sőt otthonul, temetkezési helyül szolgáltak. A fa táplál és szomjat olt. És nemcsak gyümölcsével, belével vagy magvaiból sajtolt olajával, némelyiknek a nedve is fogyasztható. Ad fűszert, gyógyszert, gond- és fáradságűző enyhe mámort, vadászathoz, halászathoz mérget, tartósító-, füstölő- és illatszereket. Fából nyertek egykor számos nyersanyagot. Festéket, olajat, terpentint, ragasztót, szigetelőanyagot, cserzőanyagot.
És mindezt a fa „önként” adta, nem kellett hozzá az embernek a növényt elpusztítania. Az élete árán ennél jóval többet adott. Hiszen fából készül, készült egykor megszámlálhatatlan eszköz, az indián fúvócsőtől a borosüveg parafadugójáig, a bumerángtól a holland facipőig. Házat építettek belőle és hajót. Fából készültek gépek, mechanikus szerkezetek, hidak, zsilipek. Városok épültek cölöpökre, fa volt az első vasutak anyaga. Főleg fából formálódott a legtöbb hangszer, sok-sok játék, sporteszköz, kultikus tárgy, s az (ipar)művészetnek is fontos anyaga volt.
A fára kúszó lián, növényi inda kötelékül szolgált, fák és cserjék rostja, levele, vesszeje pedig fonadékul, szövetül. Használták a fakérget, háncsot bőr, textília, gyékény és papír helyett. Európában valószínűleg fára, fakéregre írtak először rendszeresen.
És még nem esett szó a legfontosabbról, amit a civilizáció útjára lépő ember a fának köszönhetett. Nem más ez, mint a tűz, amiről sokan állítják, hogy használatával lett ősünk igazi ember.
Ha figyelembe vesszük, hogy a hajtóvadászat egyik ősi módja az volt, hogy a vadakra az ember egyszerűen rágyújtotta a növényzetet, s hasonlóképpen működött a földművelés úgynevezett írtásos formája, akkor beláthatjuk, hogy a Földünkön valaha is nőtt, jobb sorsra érdemes fák legnagyobb részét egyszerűen elégettük. A nagy kultúrák hatósugarába tartozó területeken az embernek köszönhetően már az ókorban kipusztultak az erdők. És a tömeges fairtás még ma is folyik, pedig mi már tudjuk, amit elődeink nem tudhattak, hogy élő erdők nélkül valóban elpusztul az ember, hiszen a növényzet Földanyánk tüdeje: a fákkal lélegzik a Föld.
A fa ősi tisztelete egyfelől, mértéktelen pusztítása másfelől; ebben bizony ellentmondás van.
(Forrás: Jankovics Marcell – A Fa mitológiája)