A mag szimbolikája

A csírát és tápanyagot rejtő szaporítószerv a növények regenerációját biztosítja, ezért az élet és halál jelképe; jelenti mind a föld alatti, mind a föld feletti életet. Termékenységi jelentésköre gazdag: számos sokmagvú gyümölcs/termés a szaporodás és a termékenység jelképe, pl. gránátalma, alma/almafa, narancs, fenyőtoboz. Mivel a mag beérése a termésnek vagy magának a növénynek a pusztulását, de egyben újjáéledését is hozza, az újjászületés szimbólumaként a különböző kultúrák meghaló és feltámadó istenségeinek attribútuma. Fallikus jelkép, a férfiúi teremtő erő kifejezője, amely a női elemben, a földben, a vízben bontakozik ki és terem gyümölcsöt.

Egyiptomban Ozirisz/Szarapisz, a meghaló-feltámadó isten mítoszában szerepel az elpusztuló, de önmagát magjában továbbörökítő növény életével analógiát mutató elem: az isten halála után nemzi fiát, Hóruszt.

Kis-Ázsiában az Adónisz-kultusz fontos rituális kelléke volt a magvakkal teleültetett kosár, az ún. Adónisz-kert.

A hindu mitológia egyik kozmogonikus elképzelése szerint a teremtés a káoszban lévő aranycsírából (hiranja-garbha) ered. A Cshándógja upanisad egyik példázatában a fügemag látszólagos üressége a mindenség létezésének elvét hordozza: „Ebből, amit nem látsz, ebből a finomságból nőtt ki ez a fügefa! Ez a finomság, hidd el, kedvesem, a világ lényege” (VI. 8–16).

A görög mitológiában Démétér gabonaistennő és leánya, Perszephoné történetében mutatkozik meg a természet, a növényvilág évenkénti pusztulása és újjáéledése. Mint a mag, Perszephoné is a téli hónapokat tölti a föld alatt, és tavasszal, a csírázás idején, a növények újrasarjadzásával tér vissza a földre. Ciklikus alvilági tartózkodását a mítosz a Hadésztól kapott gránátalmamagok elfogyasztásával magyarázza. Aphrodité/Venus születéstörténetének egyik változatában a mag fallikus termékenységi jellege jelenik meg: az istennő a kasztrált Uranosz/Uranus tengerbe hullott magjából/vércseppjeiből teremtődött.

A zsidó és keresztény szimbolikában egyaránt fontos jelkép. Az Ószövetségben legtöbbször az utódokra vonatkozik. Onan történetében az ’utód’ jelentés mellett a férfiúi teremtő erő, az ondó szinonimájaként is szerepel: „magját a földre ontotta, nehogy utódot támasszon bátyjának” (Ter 38,9). A tipológiai szimbolizmus Nátán próféta Dávid utódjára, magvára vonatkozó jövendölését („Ha aztán napjaid betelnek és megtérsz atyádhoz, megtartom utánad magvadból származó utódodat és megszilárdítom királyságát” [2Sám 7,12]) Krisztusra vonatkoztatta. A rabbinikus közmondásokban szereplő legkisebb mag, a mustármag az evangéliumokban fontos szimbólum. A növekedés, a terebélyesedés lehetőségét magában rejtő kicsiny mag példázza a Jézus tanításában rejlő erőt, amely Isten egész világra kiterjedő országát valósítja meg (Mk 4,30–32). Lukácsnál a hit erejére utal (Lk 17,6). Dante Isteni Színjátékában „a Mag” a létrehozó okokat jelöli (Paradicsom, II. 120).

Az alkímiai szimbolikában a bölcsek kövét előállító folyamat első lépcsőfokát, az ősanyagot (prima materia) szimbolizálja (ősanyag).

A magyar költészetben Ady háborús lírájában jelenik meg a mag-szimbólum ’halál és újjászületés’ jelentése. A Mag hó alatt c. versben a háborús pusztulás elől önmagát és hitét menekítő költőt jelképezi, az élet és az értékek átmentésének lehetőségét fejezi ki: „Most tél van s szegény mag-magam / Megnémítva és behavazva / Rendeltetés hitével / őrzöm meg tavaszra, / Igazimnak sarjadásáig.” Szabó Lőrinc „Ez vagy Te!” c. versében, amely a Cshándógja upanisad ún. Svétaketu-párbeszédének költői összegzése, a világ lényegét jelképezi: „Ez a semmi a magban, / ez nő meg fává, ez a láthatatlan: / ez a lélek, a mindenség csirája.” A mag a lényeg, a központ jelképeként számos természet- és társadalomtudományi kifejezésben szerepel (pl. sejtmag, atommag, egy csoport kemény magja).

Forrás: Szimbólumtár


Scroll to Top