A sószemcse

Oskar Adler az ember három különböző tudati állapotát három hasonlattal definiálja: kő a vízben, sószemcse a vízben és kendő a vízben.

A kő a vízben-tudat a legelterjedtebb a nyugati világban. Különválasztva érezzük magunkat mindattól, ami rajtunk kívül van, nem érezzük a természettel, a teremtéssel való egységünket; több-kevesebb sikerrel megpróbáljuk uralni a természetet, mindent alanyra és tárgyra bontunk – én itt vagyok, te pedig ott, kívül.

A sószemcse a vízben épp ennek az ellenkezője volna. Ha vízbe dobsz egy szemcse sót, feloldódik. A kő és a víz sohasem képesek egyesülni, míg a sószemcse és a víz pillanatok alatt eggyé válnak. Ez a hasonlat arra az emberre vonatkozik, aki egynek érzi magát mindennel, mint az első kínai, egynek a teremtéssel, a természettel, a körülötte lévő emberekkel, és ez az „óceáni” érzés megfelel a mindannyiunkban rejlő mély vágynak. Arról a boldogságról van szó, ami a néven nem nevezhető, ahogy ezt Hermann Hesse megfogalmazta. Az élet bizonyos pillanataiban tán ezen sószemcsévé válhatunk, az abszolút csen pillanataiban, meditáció közben, vagy ha egyedül vagyunk a természetben, és hirtelen minden fűszálhoz, minden fához kötődést érzünk. Ha a tengerparton sétálunk, vagy gyönyörűséges zenét hallgatunk, megfeledkezve térről és időről, amikor táncolunk, vagy egy kedves találkozáskor, ahol már nincs szükség szavakra, ahol valami közös rezdülés, lelki rokonság érződik; a szexualitásban is, ha teljes az összeolvadás. Sokszínűek ezen „óceáni” érzés átélésének lehetőségei. Ha közelebbről vizsgáljuk a Halak jegyét, éppen e vízben lévő sószemcséről van szó.

A kendő a vízben a „normális” embert szimbolizálja; mindegyikünk ilyen kendő, amely különböző mértékben ereszti át ezt az „óceáni” élményt. Belső fejlődésünk szabja meg a kendő áteresztő képességét. Vannak pillanatok, amikor az elhatárolódás aspektusa kerül előtérbe, máskor hazatérünk, és újra élvezzük az egységet.

(Claus Riemann: Mély forrás)

Scroll to Top