Amikor valaki azt mondja, hogy „Kos vagyok”, ez alapjában véve csupán annyit jelent, hogy az első tavaszi hónapban született. Ebben az időszakban halad át a Nap az égboltnak azon a szakaszán, amelyet Kosnak nevezünk.
Az állatövi jegyek lelkéhez a legegyszerűbb, legközvetlenebb út a természetben való megfelelésükön át vezet. A Kos-lelket, a Kos archetípus energiáját leginkább úgy érthetjük meg, ha belehelyezkedünk a természet hangulatába az első tavaszi hónapban. Meghatározásunk szerint a Nap a tavaszi napéjegyenlőség idején lép be az égboltnak abba a szakaszába, amelyet Kosnak nevezünk. A természet energiájára a kirobbanó újjászületés jellemző. A napéjegyenlőség a fény győzelmét jelképezi a sötétség felett, ezért számos régi besorolás létezik, amely a Kos vezérmotívumaként a hőst, a győztest, a harcost, az úttörőt nevezi meg. A természeti történés szempontjából ez annyit jelent, hogy amikor a Nap belép a Kos jegyébe, a nappal ismét hosszabb lesz, mint az éjszaka. A tél legyőzetett, a „könyörtelen Kos” kliséje pedig annyiban függ össze a természeti történéssel, hogy tavasszal az ember nem a télre tekint vissza vágyakozva, hanem annak örül, ahogyan feltör az új élet, ahogyan kinőnek a növények a földből, és előre veti a tekintetét.
(Claus Riemann: Mély forrás)