Böjt – miről is szól?

Definíciója szerint a böjt a mértékletesség erényének cselekedete: tágabb értelemben minden erkölcsi meggondolásból fakadó önmegtagadás, főként az érzéki élvezetektől való tartózkodás; szorosabb értelemben pedig az önfenntartási ösztön megfékezése az evésben és ivásban. Célja a lélek fölemelése a testi vágyak megfékezésével, s a bűnbánat kifejezése.

Habár a böjt eredetileg vallási alapokon nyugszik, nemcsak ebben a formában terjedt el szerte a nagyvilágban, ugyanis ma már beszélhetünk egészségügyi, spirituális, sőt politikai értelemben vett böjtről is. Mivel az elsődleges célja az ember testi és lelki megtisztulása, sokan használják a tisztítókúra kifejezést is a böjt szinonimájaként. Nagyon fontos leszögezni, hogy testi és egészségügyi értelemben véve a tisztítókúra nem egyenlő a fogyókúrával, ugyanis míg a fogyókúra pusztán a testsúly csökkentését, addig a tisztítókúra a szervezetünk tehermentesítését és a méreganyagoktól való megszabadítását jelenti.

A böjt igazi célja és lényege viszont csak szellemi és lelki megtisztulással együtt érhető el. Hiszen mit sem ér a különféle táplálékok megvonása, ha nem fordítunk figyelmet saját belsőnkre és lelkivilágunkra. Az ebben az időszakban tanúsított önmegtartóztatás nem pusztán különféle ételekre és italokra irányul, hanem olyan tevékenységek és szokások kerülésére vagy felfüggesztésére, ami rövid vagy hosszú távon káros hatással lehetnek a mentális egészségünkre.

A mindennapi rohanás, a káros szenvedélyek, az ingerekben gazdag környezet és a stresszes életmód szinte lehetetlenné teszik a lelki és szellemi felfrissülésünket, ezért ha lehetséges, próbáljuk meg életünkből legalább a böjti időszakban mérsékelni és visszafogni ezeket a külső hatásokat! Fordítsunk magunkra több időt: vonuljunk félre, csendesedjük el, olvassunk, meditáljunk vagy végezzünk olyan tevékenységeket, amelyek felszabadítóan hatnak ránk és amelyek által közelebb kerülünk önmagunkhoz. Ha ezt sikeresen véghez tudjuk vinni, visszaállíthatjuk megbillent lelki egyensúlyunkat, tele leszünk motivációval és energiával, könnyebben oldjuk meg a problémáinkat és lendülünk túl rajtuk, pozitívan tudunk hozzáállni a dolgokhoz és akaratlanul is életörömöt, elégedettséget és boldogságot fogunk sugározni környezetünk és embertársaink felé. Talán ekkor fogjuk majd igazán érezni, milyen találó is a mondás: „Ép testben ép lélek”, de ne felejtsük el, hogy „ép testünk” sohasem lesz teljes „ép lélek” nélkül!

Forrás: eccehomo.hu

Scroll to Top